Hóvirág 19. rész

Hát, jó olvasást! :D

Másnap későn ébredtem, legalábbis magamhoz képest mindenképpen.

Már jócskán elmúlt fél tíz, amikor nagy nehezen kinyitottam a szemeimet. Hófehér párnák között voltam, és pár pillanat múlva az is realizálódott bennem, hogy miért is vagyok itt.

Elpirultam a gondolatra.

Nem bántam meg, de kicsit kényelmetlenül éreztem magamat abban a pillanatban – részben a saját meztelenségem miatt, részben a szétdobált ruhák voltak az okozók, de az sem segített a helyzetemen, hogy egy szinte ismeretlen hálószobában voltam.

Ráadásul egyedül.

Éppen felkelni készültem – szorosan magam köré csavart takaróval -, amikor nyílt az ajtó, és Jason lépett be, kezében egy jól megpakolt tálcával.

Arca felragyogott, ahogy meglátta, hogy ébren vagyok, majd letette a tálcát a kis asztalkára az ágy előtt, és hozzám lépve szenvedélyes csókot adott.

-          Jó reggelt! – mosolygott rám.

-          Neked is – suttogtam.

-          Zavarban vagy! – fagyott le a mosoly az arcáról. – Talán van valami…baj?

-          Nem, dehogy – siettem a válasszal. Bőven elég, hogy én vagyok zavarban kettőnk közül…

-          Akkor mi a baj?

-          Semmi. Nincs semmi baj – vontam meg a vállamat.

-          Biztos?

-          Biztos – mosolyogtam rá.

-          Akkor rendben!

Mivel már csak fél-egy óra volt délig, úgy döntöttem, hogy nem megyek haza addig.

Jason rendelt kaját, annak ellenére, hogy állítása szerint egész jól főzött, de mivel már nem volt ideje a főzésre, inkább a pizza mellett maradtunk.

Egyre csak húztam-halasztottam az indulást, ugyanis tisztában voltam azzal, hogy apa rohadtul ki lesz akadva rám.

Végül elérkezett a búcsú ideje, és a busz felé vettem az irányt.

Jason ragaszkodott hozzá, hogy legalább a megállóig elhozzon autóval, ha már azt nem engedtem meg, hogy hazaszállítson – apa egyből rájönne, mi is történt itt, és bele sem merek gondolni, hogy mi történne akkor.

Egy csókkal elbúcsúztam Jasontől, és a busz felé vettem az irányt. Bőven volt hely, az ajtóhoz közeli ülést választottam.

Előszedtem a mobilomat, és betettem a fülembe a pici fülhallgatókat.

A busz elindult, én pedig intettem egy utolsót Jasonnek, majd beletemetkeztem az emlékeimbe.

Jó húsz perc múlva meg is érkeztem. Leszálltam, és nagy sóhajjal belevágtam a hosszas sétába.

A házunk egy abszolút elit környéken van, ahonnan mindenféle tömegközlekedési jármű ki lett tiltva. Kicsit túlzónak találtam ezt az intézkedést, de mindegy is.

Út közben felhívtam Holly-t, mivel követelte, hogy tegyem ezt.

-          Sarah? Te vagy?

-          Igen, én vagyok. Bocs, hogy csak most hívlak!

-          Te, én le foglak nyakazni! Hol a fenében voltál tegnap? Mármint oké, Jasonnel, de annyira nehéz lenne felvenni a telefont?

-          Bocsi, csak…majd mindent elmesélek, ígérem!

-          Ajánlom is! Miattad hazudtam Sammy-nek és az apádnak is! Sokkal tartozol nekem, kisanyám!

-          Igen, tudom. Mit mondtál nekik?

-          Hogy koncertre megyünk, és utána Natnél alszunk. Még jegyet is vettem! Tudod, milyen drága volt?!

-          Kifizetem, ígérem. Szóval úgy tudják, hogy most is együtt vagyunk?

-          Igen. Hol vagy most?

-          A Lilly’snél!

-          Várj meg, mindjárt ott vagyok! – szólt, és kinyomta a telefont.

Az órámra pillantottam – fél kettő -, majd nagyot sóhajtva az égre néztem.

Pár perc múlva egy autó hangjait hallottam, majd megláttam Sam Hondáját – Holly kisajátította magának, Sam pedig nem bánta, mivel eleve ritkán használta.

Az autó lelassított mellettem, én pedig kinyitottam az ajtót, és beültem.

Oldalra néztem, Holly is felém pillantott. Nem beszélt. Nem kérdezősködött.

Még nem – arra majd otthon, négy fal között kerül sor, ezt jól tudtam. És már előre féltem…

folyt. köv.