A taxiban ültünk, és a kórház felé tartottunk.
Mellettem Anna sírt, Nat pedig meredten bámult ki az ablakon. Miután megkerestük, csendesen el akartam menni, elvégre nem hiszem, hogy most éppen rám lenne szükségük, de Anna teljesen ki volt bukva, Nat pedig még magáról sem tudott azokban a percekben, így nem akartam őket egyedül hagyni.
Az út felénél csörgött Nat mobilja, de ő még mindig nem mozdult, így megkerestem én. A kijelzőn az szerepelt, hogy „Dolly”, így csodálkozva felvettem a telefont.
Mint kiderült, a nő a házvezető volt, és elmondta, hogy a Van Tiss szülők elintézték valahogy, hogy Sissy-t otthon ápolhassák.
Bemondtam a taxisnak az új címet, és nem tudtam, hogyan próbáljam megvigasztalni a lányokat. Elvégre a testvérük éppen most próbálta megölni magát. Én pedig pontosan tudom, hogy ezekben az esetekben a „Ne aggódj!”, meg „Ez is el fog múlni!” semmit sem segít.
Lassan megérkeztünk a hatalmas, krémszínű házhoz, ami barátságtalanul festett most valamiért.
Kifizettem a taxit, majd a bejárat felé indultunk. Utunkat azonban két óriási hófehér kuvasz keresztezte, én pedig abban a pillanatban kővé váltam.
Anna összeszedte magát valamennyire, rászólt a kutyákra, mire azok sanda pillantásokkal ugyan, de elvonultak.
Bementünk a házba, ahol Dolly fogadott minket, valamint egy ismeretlen férfi – szőke volt a haja, mint a lányoknak -, valószínűleg a családfő álldogált.
Anna újra sírni kezdett, és az apjához rohant, aki átölelte, majd bementek a konyhába.
Nat a kezemet szorította, és az emeletre ment, magával húzva engem is. Kopogás nélkül bement egy lila színű szobába, ahol Kirah állt, kezében zsebkendővel, és egy ismeretlen nő, aki az ágy fölé hajolt.
Egy pillanatig nem jöttem rá, miért teszi ezt, aztán észrevettem, hogy az ágyban bizony fekszik valaki. Sissy.
Olyan sápadt volt, hogy szinte teljesen beleolvadt a hófehér ágyába. Félelmetesen különbözött attól a lánytól, akit délután láttam.
A szeme le volt csukva, és egy pillanatra megijedtem, de a mellkasa szabályosan emelkedett-süllyedt, így még élt.
A doktornő vizsgálta, majd felemelkedett, és a táskájához lépett. Mrs. Van Tiss ezt úgy értelmezte, hogy odamehet a lányához, pár másodperc múlva pedig már Sissy testére zuhanva sírt.
A doktornő kiküldött minket, mi pedig a nappaliba mentünk.
A nappaliban ott ült Mr. Van Tiss és Anna, és utánunk pár perccel megérkezett a doktornő és Mrs. Van Tiss is.
Leültünk a heverőkre, és a doktornőre figyeltünk.
- Ugye tisztában vagytok azzal, hogy a titoktartás nagyon nehéz lesz?
- De akkor sem szabad kitudódni ennek az ügynek – suttogta Mrs. Van Tiss.
- Kirah, én megteszek minden tőlem telhetőt az ügy érdekében, de azért kicsit feltűnő, hogy este fél tizenegykor egy rohammentő érkezett a villába!
- Kitalálunk valamit! – szólt Mr. Van Tiss.
- Mondhatjuk esetleg azt, hogy Dolly lett rosszul – ajánlotta Anna.
- Jó. Ezt majd holnap megbeszéljük. Mindannyian fáradtak vagyunk. Holnap majd jobban tudunk erre az egészre koncentrálni – hunyta le a szemét fáradtam Mrs. Van Tiss.
- Lányok, menjetek aludni! – szólt ránk Mr. Van Tiss.
- Sarah, aludj Natnél! A fenti vendégszobában Lisa alszik, a lentit pedig éppen átalakítják!
- Rendben, Mrs. Van Tiss – suttogtam.
- Csak Kirah.
Natali szobájába mentünk, ahol leheveredtünk az ágyra. Nat egy nagy pólót vett elő a szekrényből, majd odaadta nekem.
- Menj csak fürdeni, addig… azt hiszem, átmegyek egy kicsit Sissy-hez!
Egy szó nélkül mentem el fürdeni. A kádban ülve – Natnek nem volt zuhanyzója – elgondolkodtam a két ikren.
Külsőre talán hasonlítanak, de belsőre nem annyira – legalábbis én így vettem észre.
Nat élvezi az életet. Eszébe sem jutna, hogy megölje magát.
Mikor kiléptem a fürdőből, a szoba üres volt.
Egy percig hezitáltam, majd halkan kinyitottam az ajtót, és Sissy szobájához lopakodtam.
Kinyitottam halkan az ajtót, és elmosolyodtam.
A három szőke testvér egy ágyon osztozott, mindhárman mélyen aludtak, miközben Anna és Nat szorosan átölelte Sissy-t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése