2011. április 24., vasárnap

Hóvirág 21. rész


 Sziasztok!
Meghoztam az új fejit, köszi a komikat (L). Kaptam egy díjat Kate-től, de ezt is megkaptam már, szóval megint nem raknám ki újra, de azért örök hála érte :)
Nem dumálok tovább, jó olvasást, boldog nyuszit és sok-sok locsolót mindenkinek!
Pussz:
Dewiroh


Valószínűleg szépen bealudhattam az este, ugyanis arra ébredtem, hogy Holly tesz-vesz körülöttem. És mivel tisztán emlékeztem arra, hogy csak másnap jön haza, így nyilvánvalóan már másnap van.
Felültem az ágyban, és lassan körülnéztem.
Holly szobájában voltam, bár arról fogalmam sem volt, hogy kerültem ide.

Este játszottam Rachcsel, aztán megetettem, megfürdettem, és lefektettem aludni. Szerencsére korán elaludt, én pedig bevágódtam a fürdőkádba. Közben csörgött a telefonom, én pedig eszeveszetten rohantam, és jól el is csúsztam.
Mint kiderült, teljesen feleslegesen, ugyanis a drága Jason pont akkor tette le a telefont, amikor odaértem. Jellemző.
Emlékszem, zsörtölődve másztam be újra a vízbe, és éppen ellazultam, amikor az a bizonyos átkozott ketyere újra csörögni kezdett. Sóhajtva hunytam be a szemeimet, és nem foglalkoztam vele, viszont Rach felébredt a zenére, így újra ki kellett szállnom a kádból.
Törülközésre nem volt idő, csak magam köré csavartam egy törülközőt, és siettem is a hugicámhoz.
A kezembe vettem, és csak ringattam és ringattam. Jó egy óra múlva végre elaludt, én pedig óvatosan, hogy még véletlenül se keltsem fel, beraktam a kiságyába.
Ekkor döntöttem el, hogy kinyírom Jasont.
Ugyanis persze, hogy akkor kellett újra rám csörögnie, amikor a pici elaludt!
Rach újra felébredt, újabb fél óráig ringattam (a kezeim már teljesen elzsibbadtak), aztán villámgyorsan sprinteltem a szobámba, hogy még véletlenül se ébredjen fel a baba egy esetleges csörgésre.
Mázlim volt, Jason pont akkor hívott, amikor beértem. Jól leszúrt, hogy hol a fenében voltam, én is jól leszúrtam, hogy nem egy nappal később kell reagálni, veszekedtünk ezen egy sort, aztán közölte, hogy a vasárnap tökéletes neki, ha még áll a meghívás.
Természetesen még állt.
Miután letettem a telefont, benéztem a picihez, aztán Holly szobájába mentem – hogy miért, az kész rejtély. Nyilván bealudtam, és most itt vagyok.

Holly nyilván észrevette, hogy felébredtem, ugyanis nagy lendülettel az ágyra vetette magát.
-          És most mindent, mindent elmesélsz nekem!
-          Öhm…
-          Először is! Ki is pontosan ez a Jason? Mesélj csak róla!
-          A szomszédunk az egyik barátja. Tudod, azé az emós srácé.
-          Ja, ezt eddig én is tudtam…
-          Egyedül él a belvárosban, egy zeneüzletben dolgozik eladóként, és emellett a főiskolán tanul.
-          Hány éves?
-          Huszonkettő.
-          Éééés… - kezdte olyan hangsúllyal, amiből egyértelmű volt, hogy a következő kérdése a szexre fog vonatkozni.
-          Igen.
-          És? Milyen? Jó az ágyban? Mekkora?
-          Holly…bocs, de ezt nem fogom elmondani...
-          Ne már, Sarah, ez igazságtalan! Én is mindent elmondtam Zacről!
-          Nem is mondtál semmit!
-          Oké, akkor most mondom!
-          De engem nem érdekel! – fogtam be a füleimet.
-          Gyerekes vagy, Sarah! – szólt, de szerencsére Sam megmentett a további kínos szituációktól.

Gyorsan leszaladtam a konyhába, ahol Sam egy tálra rakta a hússzeleteket, és leültem az asztalhoz, miután adtam egy puszit a hugicámnak.
Mikor végre Holly is megjött, Sam megköszörülte a torkát, és apa kezét fogva ránk nézett.
-          Lányok, képzeljétek, össze fogunk házasodni!
-          Hogy mi? – nyelte félre az innivalót Holly.
-          Összeházasodunk – vette át a szót apa. – Méghozzá a jövő héten!
-          Hogy mi? – jutottam én is Holly sorsára. – Jövő héten? De addig lehetetlen összehozni egy normális esküvőt!
-          Nem akarunk nagyot – mondta Sam. – Elég egy kicsi, a szűk családi körben.
-          De a templom, a ruhák – kezdett bele Holly.
-          Nem kell templomi esküvő. A ruha meg nem gond. Maximum majd anyuét veszem fel – nevetett Sam.
-          Ugye most csak viccelsz? Az a ruha úgy borzalmas, ahogy van!- mondta Holly.
-          Az csak egy ruha. Nem akarunk tovább várni!
-          Oké, akkor holnap első dolgunk lesz neked ruhát keríteni.
-          Holnap vasárnap… - szóltam közbe.
-          Akkor hétfőn – intett le Holly. – Még fel kell hívni anyáékat, a baráti köröknek is szólni kell, le kell foglalni egy időpontot az esketésre, a menüt is el kell intézni, a dekoráció is ott van még…

Végül felosztottuk a feladatokat magunk között. Én kellett ruhát szerezzek Samnek, valamint a meghívókat is nekem kell elintéznem.
Holly magára vállalta a menüt és a díszítést, apa pedig megígérte, hogy szerez időpontot az esketésre.
Mi ketten leszünk a koszorúslányok, úgyhogy még magunknak is kell ruhát szereznünk.

2011. április 20., szerda

Hóvirág 20. rész


Halihóóóóó!
Először is, kaptam egy díjat Musafantól, örök hála érte, viszont ezt már megkaptam egyszer, úgyhogy most nem teszem ki újra, ha nem gond :)
Másodszor: gratulálni szeretnék a drága Holdfénynek, amiért bejutott a gimibe :) Ügyi vagy, csajszi (L)
Harmadszor: Köszönöm a komikat, pipákat, jól esnek
Negyedszer: a szokásosnál hosszabb a rész, bár így sem egy nagy was ist das....
Ötödször: Jó olvasást!
Hatodszor: Várom a komikat!
 

A háztól kétsaroknyira voltunk, mikor csörögni kezdett Holly telefonja. Miközben ő bosszankodva felvette, én csendesen hálát adtam Istennek.
Holly pár percig beszélt, vitázott, majd fenyegetőzött, aztán beadta a derekát a vonal másik végén lévő személynek, és a számomra két leggyönyörűbb mondat hagyta el a száját: „jó, hazaviszem Sarah-t, és jövök! De ha este kitúrsz az ágyból, ne is számíts rá, hogy legközelebb is nálad alszok!”.
Sajnálkozó arcot vágtam, miközben közölte velem, hogy az estére tervezett csajos dumálást el kell halasztanunk egy másik estére, de valószínűleg elég bénán adtam a csalódott arcot.
-          El tudom képzelni, ez neked mekkora tragédia!
-          Hát…
-          De nem úszod meg, Sarah! Ne is számíts rá! Holnap kitálalsz!
Csendesen durrogtam magamban, amit ő nyilván beleegyezésnek vett.

A házhoz érve sietősen kipattant a kocsiból, és beszáguldott a házba. Fejcsóválva követtem, azonban a nappaliban apa megállított.
Csendesen, csak a kezével hadonászva hívott magához – gondoltam, Sam a picit altatja.
Megragadta a vállamat, a lépcső felé pillantott, és sietősen, a hálójukba terelt.
-          Sarah, szeretném, ha ma te vigyáznál este a kicsire!
-          Öhm… oké. De miért is? – kíváncsiskodtam.
-          Sammel vacsorázni megyünk. Aztán…
-          Aztán?
-          Aztán megkérem a kezét. Vagyis, ezek a terveim…
-          Sam magán kívül lesz az örömtől!
-          Gondolod?
-          Egészen biztos vagyok benne!
-          Jó… csak ennyit szerettem volna.

Felmentem az emeletre, és bekukkantottam Rach-hez. Sam a karjában ringatta, a kis tündér pedig álmosan pislogott, majd lassan lehunyta szemeit.
Hangosan szuszogott, és Sam ruháját markolta.  Ő éppen ekkor nézett fel, és rám mosolygott.

A kiságyba tette a húgomat, majd adott neki egy puszit, és halkan kijött, maga után becsukva az ajtót.
-          Mond csak, Sarah, volna kedved elhívni a barátodat vasárnapra hozzánk?
-          Vasárnapra? Persze. Megkérdezem!
-          Remek.

Rám mosolygott, és lement, én pedig a szobám felé vettem az irányt. A szekrényemből kivettem egy nadrágot, és átöltöztem.
Éppen a felsőt vettem magamra, mikor csörögni kezdett a telefonom. A kijelzőre pillantottam, és láttam, hogy Holly keres. Egyből a lehető legrosszabb dolgok jutottak eszembe… nagyon szerettem őt, de néha kicsit túlságosan kotnyeles.
-          Holly? Szia.
-          Sarah, hihetetlenül jó hírem van! Képzeld, Zac szerzett négy jegyet abba a csúcsszuper bárba, amit a múltkor úgy megbámultunk! Emlékszel?
-          Persze. De mikor is lesz ez az egész?
-          Ma este héttől, úgyhogy irány készülődni! Azt a cuki kis ezüst ruhát vedd fel, ott van a szekrényemben!
-          Holly...
-          A hajadat nem kell túlbonyolítani, elég, ha feltűzöd, vagy akár maradhat kiengedve is!
-          Holly…
-          Á, és a smink! Feketét tegyél fel, jó vastagon! Vagy ne is, az ezüst ruhához jobban megy a…mindegy, csak hozd majd el az ezüst és fekete színű szemhéjfestékemet!
-          Holly…
-          Ja, és persze a szempillaspirált, szemceruzát, és hozz nekem egy pár műszempillát!
-          Holly, én nem tudok menni!
-          Micsoda? Miért?
-          Apa megkért, hogy vigyázzak a kicsire. Vacsizni mennek Sammel.
-          Ah, kár.
-          Az…
-          Viszont holnap tényleg nem szabadulsz! Már furdal a kíváncsiság!
-          Azt elhiszem – nevettem.
-          Mennem kell. Majd még beszélünk! Szia!
-          Szia!
Letette a telefont, én pedig leültem a lépcsőre, kezemben a kis füzetemmel.

Az embernek különböző helyeken jön meg az ihlete bármiféle íráshoz – nekem ez a hely a lépcső volt. Itt mindig csend volt, mivel csak nekem, Holly-nak és Rachnek van itt a hálója, viszont a pici általában Sammel volt, így nem volt nagy ezen a szakaszon a járás.
Most mégsem jött az ihlet.
Írtam pár sort, aztán mindig áthúztam őket. Végül az egész füzet egy merő káosz lett a sok áthúzott szótól, így inkább becsuktam a füzetet.
Lementem a nappaliba, és emlékezetből tárcsáztam Jason számát.
Vártam, de csak a hangpostával tudtam beszélni. Gyorsan elmondtam, miszerint Sam ebédre invitálja őt vasárnap, és hívjon vissza, majd letettem.

Sam ekkor lépett ki a szobájából. Csinosan fel volt öltözve, de látszott rajta, hogy ideges. Gyorsan odajött hozzám, elmondta, mit csináljak a húgommal, ha felébred, éhes lesz, és a lelkemre kötötte, ha bármi gond van, azonnal hívjam fel. Bólogattam, majd elköszöntem tőlük, mikor apa megelégelve Sam véget nem érő monológját arról, hogy mit kell csinálnom, ha tűz üt ki, miközben melegítem a kicsi tejét, a vállára tette a kezét, és elmentek.

folyt. köv.

2011. április 13., szerda

Hóvirág 19. rész


Hát, jó olvasást! :D
Másnap későn ébredtem, legalábbis magamhoz képest mindenképpen.
Már jócskán elmúlt fél tíz, amikor nagy nehezen kinyitottam a szemeimet. Hófehér párnák között voltam, és pár pillanat múlva az is realizálódott bennem, hogy miért is vagyok itt.
Elpirultam a gondolatra.
Nem bántam meg, de kicsit kényelmetlenül éreztem magamat abban a pillanatban – részben a saját meztelenségem miatt, részben a szétdobált ruhák voltak az okozók, de az sem segített a helyzetemen, hogy egy szinte ismeretlen hálószobában voltam.
Ráadásul egyedül.

Éppen felkelni készültem – szorosan magam köré csavart takaróval -, amikor nyílt az ajtó, és Jason lépett be, kezében egy jól megpakolt tálcával.
Arca felragyogott, ahogy meglátta, hogy ébren vagyok, majd letette a tálcát a kis asztalkára az ágy előtt, és hozzám lépve szenvedélyes csókot adott.
-          Jó reggelt! – mosolygott rám.
-          Neked is – suttogtam.
-          Zavarban vagy! – fagyott le a mosoly az arcáról. – Talán van valami…baj?
-          Nem, dehogy – siettem a válasszal. Bőven elég, hogy én vagyok zavarban kettőnk közül…
-          Akkor mi a baj?
-          Semmi. Nincs semmi baj – vontam meg a vállamat.
-          Biztos?
-          Biztos – mosolyogtam rá.
-          Akkor rendben!

Mivel már csak fél-egy óra volt délig, úgy döntöttem, hogy nem megyek haza addig.
Jason rendelt kaját, annak ellenére, hogy állítása szerint egész jól főzött, de mivel már nem volt ideje a főzésre, inkább a pizza mellett maradtunk.

Egyre csak húztam-halasztottam az indulást, ugyanis tisztában voltam azzal, hogy apa rohadtul ki lesz akadva rám.
Végül elérkezett a búcsú ideje, és a busz felé vettem az irányt.
Jason ragaszkodott hozzá, hogy legalább a megállóig elhozzon autóval, ha már azt nem engedtem meg, hogy hazaszállítson – apa egyből rájönne, mi is történt itt, és bele sem merek gondolni, hogy mi történne akkor.

Egy csókkal elbúcsúztam Jasontől, és a busz felé vettem az irányt. Bőven volt hely, az ajtóhoz közeli ülést választottam.
Előszedtem a mobilomat, és betettem a fülembe a pici fülhallgatókat.
A busz elindult, én pedig intettem egy utolsót Jasonnek, majd beletemetkeztem az emlékeimbe.

Jó húsz perc múlva meg is érkeztem. Leszálltam, és nagy sóhajjal belevágtam a hosszas sétába.
A házunk egy abszolút elit környéken van, ahonnan mindenféle tömegközlekedési jármű ki lett tiltva. Kicsit túlzónak találtam ezt az intézkedést, de mindegy is.
Út közben felhívtam Holly-t, mivel követelte, hogy tegyem ezt.
-          Sarah? Te vagy?
-          Igen, én vagyok. Bocs, hogy csak most hívlak!
-          Te, én le foglak nyakazni! Hol a fenében voltál tegnap? Mármint oké, Jasonnel, de annyira nehéz lenne felvenni a telefont?
-          Bocsi, csak…majd mindent elmesélek, ígérem!
-          Ajánlom is! Miattad hazudtam Sammy-nek és az apádnak is! Sokkal tartozol nekem, kisanyám!
-          Igen, tudom. Mit mondtál nekik?
-          Hogy koncertre megyünk, és utána Natnél alszunk. Még jegyet is vettem! Tudod, milyen drága volt?!
-          Kifizetem, ígérem. Szóval úgy tudják, hogy most is együtt vagyunk?
-          Igen. Hol vagy most?
-          A Lilly’snél!
-          Várj meg, mindjárt ott vagyok! – szólt, és kinyomta a telefont.
Az órámra pillantottam – fél kettő -, majd nagyot sóhajtva az égre néztem.

Pár perc múlva egy autó hangjait hallottam, majd megláttam Sam Hondáját – Holly kisajátította magának, Sam pedig nem bánta, mivel eleve ritkán használta.
Az autó lelassított mellettem, én pedig kinyitottam az ajtót, és beültem.

Oldalra néztem, Holly is felém pillantott. Nem beszélt. Nem kérdezősködött.
Még nem – arra majd otthon, négy fal között kerül sor, ezt jól tudtam. És már előre féltem…
folyt. köv.