Szorongva ültem a lehajtott vécé tetején, miután Sissy hozott nekem egy tesztet.
Nem mertem megcsinálni. Helyette újra és újra átszámoltam a napokat, de akárhogy is néztem, harminc nap telt már el, nekem pedig mindi is pontos volt.
Az, hogy nem jött meg, két dolgot jelenthet – az egyik, hogy annyira izgatott voltam az út miatt, hogy egyszerűen csak így alakult, a másik pedig…
Még rágondolni sem mertem. Rettegtem, hogy megtörtént az, aminek nagyon nem kellett volna.
- Sarah – nógatott Sissy.
Ránéztem könnyáztatta arccal. Észre sem vettem, hogy sírni kezdek, a könnyek alattomosan, rejtve törtek utat maguknak.
- Légy túl rajta! – nézett a szememben.
Lehajtottam a fejemet, képtelen voltam a szemébe nézni. Felelőtlen és meggondolatlan voltam, és most megkapom a büntetésemet.
Végül erőt vettem magamon, feltápászkodtam a vécéről, majd, miután Sissy kiment a fülkéből, elvégeztem a tesztet.
Visszatelepedtem a vécé tetejére, Sissy pedig leguggolt elém. Mindketten feszülten figyeltük a tesztet.
Pár perc múlva elfordítottam a fejemet. Képtelen voltam ránézni a kis tárgyra.
Felálltam, és kimentem a mosdókagylókhoz.
Vizet locsoltam az arcomra, elkenve ezzel a sminkemet, de nem nagyon érdekelt. Majd újra megcsinálom.
Sissy odajött hozzám, és vigasztalóan megölelt.
- Ne félj, nem lesz semmi baj!
- Bárcsak én is ilyen optimista lennék – motyogtam a vállába.
- Hé! – emelte fel a fejemet – Hol marad a vidám, lökött Sarah?
- Ha találkozol vele, szólj majd nekem!
- Ugyan már! Gondolj bele! Ha esetleg… micsoda anyuka lesz belőled! A kiskölyök a világ legmázlistább porontya lesz!
- Az a bizonyos kiskölyök igazán várhatna még pár évet. Mondjuk úgy tízet…
- Fel a fejjel! Minden rendben lesz…
Az órára nézve láttam, hogy jócskán lejárt a teszt ideje.
Rettegve mentem be Sissy után, aki felvette a tesztet, és pár másodpercig némán nézte az eredményt.
Nem tudtam leolvasni semmit az arcáról.
Aztán lassan felnézett, és egy szó nélkül a kezembe adta.
Nem fogtam fel. Egyszerűen képtelen voltam rá. Biztosan rossz volt a teszt. Ez az!
Három tesztből egy talán jó.
Száz százalék, hogy ez nem az a bizonyos egy. Bizakodón néztem Sissy-re, de komor arca láttán inkább visszafordultam. Elindultam a kuka felé, és kidobtam a tesztet.
Hideg vizet locsoltam az arcomra, majd előkapartam a táskámból a sminkkészletet. Gyorsan kifestettem sötétbarnára a szememet, kihúztam, és a pilláimat befestettem. Enyhe pirosítót tettem az arcomra, hogy elmulassza sápadtságomat, és rózsaszín szájfénnyel átfestettem a számat.
Kiléptem a mellékhelyiségből, és úgy döntöttem, jól fogom érezni magamat. Hátrafordultam, hogy megmondjam barátnőmnek, hogy meg se próbálja akadályozni tervemet, de nem volt mögöttem.
Vállat vonva fogadtam el egy ismeretlen fiú által ajánlott táncot, és nem foglalkoztam semmivel.
Nem érdekelt Sissy.
Nem érdekelt Jason.
Nem érdekelt, hogy pozitív lett a teszt.
Nem érdekelt.
- FEJEZET
Kevés kínosabb dolog van annál, mint amikor az embert elrángatják, miközben jól szórakozik, kérdés nélkül becsomagolnak neki, és az első Angliába utazó gépe felteszik. Közben értesítik a szüleit, hogy a lányuk milyen erkölcstelen módon viselkedett, és nagy valószínűséggel most ennek az erkölcstelen viselkedésnek a következményeként gyermeket vár ismeretlen apától.
Valljuk be, nem hangzik valami jól. Sajnos viszont abszolút igaz, ez történt.
Sissy, a galád áruló (akit ennek ellenére még mindig szerettem) odament Jasonhöz, és minden fagyosságot mellőzve közölte vele, hogy bizony felkoppintottak.
Erre szegénynek a torkán akadt az éppen ivott vizem, és vagy öt percig fuldokolt.
Miután mindenféle életveszélyt elhárítottak, odajöttek hozzám, és kemény pillantások kíséretében beültettek egy taxiba.
A hazaút még annál is kínosabb volt, mint amikor jöttünk, ugyanis szakasztott olyanok voltak, mint két szülő, akik most tudták meg, hogy a lányuk nem is olyan ártatlan, mint amilyennek hiszik.
Miután hazaértünk, leültettek az ágyra, és elkezdték becsomagolni a ruháimat.
Sissy közben elment, és visszavarázsolta magát a könyvmoly, kedves Sissy-vé, majd segített Jasennek pakolni a ruhámat.
Közben jegyet foglaltak egy járaton – örök kérdés, hogyan szereztek jegyet rá -, majd, miután mindannyian kész lettünk a csomagolással, Jason pizzát rendelt.
Nem szóltunk neki, hogy nem vagyunk éhesek, gyakorlatilag fel sem fogtuk, mi történik.
Legalábbis én biztosan nem.
Jason kivett két-két szeletet mindannyiunknak, és ránk parancsolt, hogy együk meg.
A tészta íztelen volt, az étel nem esett jól.
Miután végeztünk, Jason taxit hívott, majd átment Monikához, és leadta a kulcsokat megőrzésre.
A repülőt éppen csak elértük, és nem kis meglepettséggel a szememben néztem, hogy Jason is velünk repül.
Jó pár óra tömény unalom után újabb kellemetlen meglepetéssel találtam szembe magamat: a szüleim és Sam a reptéren vártak minket.
Hát ez nem lesz kellemes…
Anya és apa felválta érveltek egymásnak. Apa azt akarta, hogy náluk maradjak, anya pedig éppen az ellenkezőjét.
Nem vették még észre, hogy megjöttünk, csak Sam vetett egy pillantást felém, de jobbnak látta nem beavatkozni apáék dolgába.
- Nézd Jenni, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne kiszakítani a megszokott környezetből…
- Persze, lakjon csak tovább nálatok! – vágott anya apa szavaiba – Nézd csak meg, mi lett belőle!
- Meg is kapja a büntetését, amint hazaérünk!
- Sarahnak az a ház nem az otthona!
- Sokkal inkább otthona, mint a te kétszobás kis lakásod!
Mr. És Mrs. Van Tiss sietett be ekkor a váróba, és zokogva a nyakamba vetették magukat. Megölelgettek, majd a lányukat is.
- Sarah, drágám, jól vagy? – kérdezte Kirah.
- Persze. Minden rendben – sütöttem le a szemeimet.
- Jaj, te lány, ti aztán tudtok borsot törni szegény felnőttek orra alá!
- Bocsánat – pirultam el a szégyentől.
- Ugyan, kincsem. Boldogok vagyunk, hogy épen és egészségesen itt vagytok! Viszont a szobafogságot egyikőtök sem ússza meg!
- De anya…
- Te csak hallgass, kisasszony! Tudod, hogy megijedtem, amikor az a fiú hazatelefonált? A szívrohamot hozod szegény anyádra!
- Azt hiszem, nekem több jogom van eldönteni, milyen büntetést kap a lányom – kapcsolódott be anya a beszélgetésbe.
- Sarah és Sissy most szépen hazajönnek velünk, és három hétig ki sem tehetik a lábukat a szobájukból.
- Sarah nem megy magukkal! – dühödött be apa.
- Tulajdonképpen már nagykorú, tehát nem parancsolhatnak már neki meg valamit! Döntésképes – mondta Mr. Van Tiss, mire minden szempár rám szegeződött.
- Azt hiszem, szívesebben lennék most Sissy-ékkel, mint egyedül – húztam kicsire össze magamat.
- Akkor ezt megbeszéltük! Gyertek, gyerekek!
Kirah elindult, mi pedig követtük, egy szó nélkül otthagyva anyáékat. Lehet, hogy gyerekes dolog volt, de nem számított. Követtem ezt a furcsa házaspárt, előttem az exbarátom, mellettem a lelki sérült barátnőm, mögöttem a valódi családom.
Jól éreztem magamat. Nem hiányzott semmi az életemből.
Ismeretlen nyugalom szállt meg.
Kezemet a hasamra tettem, és abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy megtaláltam, az életem értelmét.
A fényt az alagút végén.
Sok csalódáson mentem keresztül – az öcsém halála, a szüleim válása, az állítólagos barátaim árulása -, de legalább annyi ajándékot kaptam az élettől: egy nővért, aki állandóan félt, aggódik értem, négy igazi barátot, egy tündéri mostohaanyát, egy kishúgot, és nem utolsó sorban egy biztosítékot, hogy sosem szabad feladni.
A kisbabámat.
EPILÓGUS
A fotelben ültem, a karácsonyfa mellett, karomban az újszülött kisfiammal figyeltem, ahogy a családom tevékenykedik.
A kislányom, ez a tündéri kis szőke gyerek éppen a karácsonyi ajándékával játszott.
Norie igazi ajándék volt nekem, annak ellenére, eleinte mennyire ódzkodtam a gondolatától is. Aztán teltek a hónapok, a pocakom pedig csak nőtt és nőtt, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy képtelen lennék elereszteni őt. A részemmé vált, és imádtam őt.
Norie csendes kisbaba volt, mindig jól viselkedett, okos, intelligens kisgyerek. Nem úgy, mint az öccse.
Gabe karácsonyi ajándék volt számunkra. Elvileg december elejére vártuk, de a kicsi kihúzta egészen huszonegyedikéig.
A kisfiam nem volt olyan nyugodt, mint a nővére. Éjszakánként sokat sírt, amikor etettem, nem volt hajlandó enni, de tíz perccel utána már keservesen bömbölve követelte a számára kijáró tejmennyiséget.
Az ajtó ekkor kinyílt, és a férjem lépett be rajta. Norie egyből felpattant, és belévágódott. Imádták egymást, annak ellenére, hogy Alex nem Norie vérszerinti apja, de ez egyiküket sem zavarta.
Hogy miként ismerkedtem meg vele? Vicces, de tulajdonképpen végig ott volt szinte mellettem.
Emlékszem, amikor először találkoztunk, félreérthető utalásokat tett egy-két dologra, én pedig azt hittem, lefeküdtem vele. Akkor kinevettem volna azt, aki azt mondja, hogy ő egyszer a férjem lesz.
Alex Nina bátyja volt, aki segített nekem, miután visszatértem Sissy-ékkel Németországból.
Sissy szülei befogadtak, így náluk vegetáltam egy rövid ideig, aztán valahogy összejöttünk Alexszel. Nem tudnám megmondani, hogyan, vagy mikor. Egyszerűen csak így alakult. A hónapok teltek, Norie megszületett, mi pedig saját lakásba költöztünk. Aztán jött az eljegyzés, az esküvő, és Gabe.
Alex nem tágított tőlünk, még akkor sem, amikor Eric – a kislányom vérszerinti apja – csatlakozni akart a családhoz. Nem fogadtuk be, a gyerekeinknek semmi szüksége nem volt egy alkoholista drogos jelenlétére.
Az évek során nem csak szerelmet kaptam, hanem igazi, jó barátokat is. Natalie, aztán Sissy, Helly – Brendon menyasszonya -, néha-néha Nina is beugrott. Jó barátom lett Brendon, és persze ott volt nekem biztos pontként Jason – aki, legnagyobb meglepetésemre boldog párkapcsolatban élt Sissy-vel.
Ők mind az életem egy-egy fontos részei, és nehezen tudnék nélkülük létezni.
***
Norie türelmetlenül fészkelődött Nina ölében, és kitartóan fürkészte a bejárati ajtót.
Mosolyogva figyeltem kislányomat, miközben elpakoltam az asztalról a vacsora maradványait.
Norie Holly nénit várta, és kedvenc játszótársát, Bobby-t.
Holly és Zack vacsorára ígérték magukat, de késett a gépük, így jó, ha éjfél előtt megérkeznek.
Alex pedig megígérte neki, hogy megvárhatja kedvenc nagynénjét.
A kicsi már régen aludt, akárcsak a család többi része, ami fél tizenkettőkor nem is volt furcsa.
Egyedül Norie, én és Alex voltunk még ébren – én takarítottam, Norie várt, Alex pedig a nappaliban csinált rendet a gyerekek után.
Az éjfél egyre csak közeledett, majd lassan elmúlt, egyenesen arányosan kislányom boldogságával.
Szomorú tekintetét az ajtóra függesztette, de nem jött senki. Egy autó haladt el a ház előtt – Norie felkapta a fejét -, de csak téves riasztás volt, nyilván a szomszéd.
Sajnálkozva tekintettem kislányomra.
- Norie, ideje lefeküdni!
- De apa megígérte!
- Kicsim, tényleg aludni kéne – jött be Alex.
Norie szomorúan felkelt, és elindult felfelé a lépcsőn. Mögötte mi mentünk. Roszul esett látni, hogy a gyermekem boldogtalan – Alex nyilván érezte rajtam, ugyanis átkarolt.
Felértünk az emeletre, amikor Norie meghallott valamit. Izgatottan fordult hátra, kicsi arcocskája felvidult, majd leszaladt a lépcsőn, és a havas-vizes Holly és Zack nyakába vetette magát.
Ők megpuszilták, majd letették a földre.
- Boldog karácsonyt, kicsikém – adott Holly egy kis kosarat a kezébe.
- Köszönöm szépen, Holly néni, Zach bácsi!
Levette a kosárkáról a kendőt, majd felderült az arca, hogy meglátta a kosárka tartalmát.
Aznap este boldogan feküdtünk le aludni. A családunk összes tagja, még Norie is boldog volt – ha ehhez egy bajkeverő kiskutya kell, hát áldásunk rá.
